Bordán Irén neve egykoron nagyon sokat jelentett Magyarországon. Ma már a fiatalabb korosztály nem ismeri őt, de az 1970-es években szex szimbólumnak számított a kommunista Magyarországon. Egyszer csak az Egyesült Államokba költözött, és szült két gyermeket. A lánya, a csinos és értelmes Bordán Lili szintén színésznő lett, mintegy harminc filmben szerepelt már. Játszott a Vészhelyzet (ER) című amerikai sorozatban is, emellett több amerikai filmben is kapott már szerepet.
Mészáros: Szia Lili! Először is szögezzük le, hogy New Yorkban születtél, magyar szülőktől. Hol élsz most?
Bordán: Szia Marci! Igen, New York-ban születtem, és ott is nőttem fel. Nyaranta Magyarországra látogattunk, és az egyetem után pár évig folyamatosan Budapesten éltem. Most Budapest és Los Angeles között élek, de többnyire LA [Los Angeles – M. M.] szolgál a lakhelyemként.
Mészáros: Anyukád Bordán Irén, az 1970-es évek magyar filmjeinek egyik legmeghatározóbb színésznője, igazi szexikon volt. Milyen érzés volt az egykor csodált színésznő lányaként felnőni?
Bordán: Arra, hogy anya ki volt Magyarországon, s hogy mit hagyott maga mögött, csak akkor döbbentem rá, amikor haza mentem. Mindig tiszteltem őt, mert annyira jó ember és fantasztikus anya! Szerencsésnek érzem magam, hogy az ő hatása alatt nőhettem fel.
Mészáros: Hogy indult a filmes pályád? Mi motivált, amikor elkezdtél a színészet felé kacsintgatni?
Bordán: A pályám a színpadon indult. Gyerekként New Yorkban sok gyerekdarabban játszhattam, így szoktam rá erre a drogra, a színjátszásra. Azóta rájöttem, hogy ez mekkora áldozatot, szorgalmat, egyben könnyedséget és szeretetet követel. A filmes pályám is kiskoromban kezdődött egy vizsgafilmmel, amiben anyukámmal volt szerencsém szerepelni Manhattan utcáin. Azóta is arra vagyok a legbüszkébb, mert tüneményes voltam! Lisa Roberts (Julia húga) karakterének a kiskori énjét alakítottam, s az film egész egy visszaemlékezés arra a napra, amikor pontosan harminc évvel azelőtt, elütötte a gyönyörű filmbeli édesanyámat egy autó. 50-es évekbeli autók, New York dombos west-side utcái, és anya piros pöttyös lobogó ruhája a 125-os utcán heverve. A kislány meg csak néz…
Mészáros: Játszottál legalább harminc filmben, ezek közül több külföldi produkció. Melyik filmre vagy sorozatbeli szereplésedre vagy a legbüszkébb?
Bordán: Talán arra, amit már mondtam. A címe: The Curve of the Smile és Rodney Hunter rendezte.
Mészáros: Mik a jövőbeli terveid? Filmek? Férfiak? Családalapítás?
Bordán: Most lesz pár filmbemutatóm, mert tavaly elég sokat forgattam. Elvileg nyáron lesz egy film, de amíg nem írtam alá a szerződést, próbálok másra gondolni. Addig igyekszem minél több castingra járni, írni, és forgatni. Mozgásban kell maradni. Ami a férfiakat illeti….tanácstalan vagyok.
Mészáros: Az elmúlt hónapokban láttál valami jó filmet, ami tetszett?
Bordán: Most készülök moziba menni az Oscarok [az Oscar-díjakat 2011. február 27-én adják át – M. M.] előtt. Úgy szoktam, hogy befizetem magamat egyszerre három filmre. Havonta kétszer tartok ilyen mozi napot, nagyon élvezem! És igyekszem sok sorozatot nézni, mert ott is lehet találni kincseket. Sajnos a régi filmek jobban érdekelnek. Most Jim Jarmusch [kortárs amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, színész – M. M.] filmjeire vagyok rákattanva.
Mészáros: Erről jut eszembe vannak kedvenc színészeid?
Bordán: Anthony Hopkins, Emily Watson, Lena Olin, Joachim Phoenix és Bordán Irén.
Mészáros: Szerinted lehetsz még ennél is sikeresebb az Egyesült Államokban vagy Hollywoodban?
Bordán: Úgy legyen!
Mészáros: Hogy állsz a könyvekkel?
Bordán: Most egyszerre több könyvet is olvasok. Henry David Thoreaunak a Walden című könyve és David Mammetnek a True and False című könyve az, ami most a legjobban izgat.
Mészáros: Mint mondtad, többnyire Los Angelesben élsz. Filmrajongóként kötelező a kérdés: jártadban szoktál sztárokat látni az álomváros utcáin?
Bordán: Gyakran látok sztárokat, múltkor Katie Holmes vacsorázott mellettünk, Quentin Tarantino-t is láttam randevúzni Charlize Theronnal a La Poubelle nevezetű szórakozóhelyen, de Steve Carellt is láttam shoppingolni az egyik üzletben. Szinte naponta látok sztárokat.
Mészáros: És végül egy személyes kérdés. Láttad a blogomat, beleolvastál, mi a véleményed róla?
Bordán: Tetszik!
Mészáros: Köszönöm a beszélgetést, minden jót, Lili!
(Olvasnivaló: Egy színházi előadás kritikája, amiben Bordán Lili is játszik: Itt olvasható el)
2011. január 13. - 17:19 |
Nagyon szép ez a lány és érdekes az interjú! Gratula!
2011. január 15. - 14:22 |
LOL az a blogos kérdés kellett a végére 😀 Mit mondhatott volna szegény, hogy nem? 😀
2011. február 8. - 15:11 |
[…] Lili New Yorkban született, édesanyja Bordán Irén a 70-es években volt Magyarországon kedvelt színésznő, amíg 1981-ben …. Sok kisebb szerepben láthattuk már, ebből láthatunk alant egy […]
2011. február 8. - 15:53 |
Istenem, de csúnyán szerelmes voltam az anyjába tízévesen!!!
2011. május 25. - 19:54 |
Egy gyönyörű színésznővel csinált interjút egy enyhén vitatott megítéélésű blogger…